A kamera leáll

Homoki-Nagy István (1914-1979) mostanáig kéziratban őrzött, utolsó írásainak gyűjteménye A kamera leáll. A Kossuth-díjas filmrendező, operatőr - amellett, hogy bepillantást enged műhelytitkaiba, máig etalont jelentő természetfilmjeinek és végtelen türelemmel, precizitással készült fotóinak alkotási folyamatába - igazi irodalmi élménnyel ajándékozza meg olvasóját. Stílusa gördülékeny, arányérzéke kifogástalan, egyszerre jellemzi játékos könnyedség és elegancia, kifinomult humor és költői megoldások. Mestere az izgalmak fokozásának, a remek csattanóknak, csakúgy, mint a katarzisig vitt befejezésnek. S miközben minden sorából árad az élet szeretete, maga is tudja, érzi: egy tűnő világról készülnek utolsó felvételei, hiszen a nem is oly távoli jövőben "eljő az idő, mikor elhal minden madárdal, és az őslápok, vad rétek helyén: a gumikövezetű nagyvárosok útburkolatán már csak a veréb szedegeti a gépolajos morzsákat... [...] ahol ma még bíbic költ - holnap már szántás, és csak a barázdabillegető járja kötéltáncát... holnapután pedig ugyanott: kultúrsivatagban áldozik le a nap..." - E bő félévszázados vízió immár valódi jelenünk. Ám Homoki-Nagy István egyszerre szívmelengető és szívfacsaró történetei még e mindinkább terjeszkedő "kultúrsivatagban" is arra tanítanak, hogy csakis úgy lelhetjük meg a békét önmagunkkal, ha visszatérünk oda, ahonnan réges-régen elindultunk: a természettel harmóniában élő emberhez.