Szellem és költészet

Hogyan illeszkednek a költészet törvényszerűségei a szellem dialogikus alapstruktúrájához? Milyen személyes-egzisztenciális - olykor drámai vagy lírai - forrásból fakad a modern gondolkodóknak - Kierkegaard-nak, Nietzschének, Sesztovnak, Szabó Lajosnak és másoknak - a nihilizmussal szembeszálló eszmei küzdelme? Hogyan tör föl ez az antinihilista egzisztenciális szellem a huszadik századi magyar líra néhány kiemelkedő alakjának - Adynak, Füst Milánnak, Weöresnek, Rábának, Tandorinak - a munkásságában? Ezekre a kérdésekre próbálnak válaszolni esszékötetem különféle alkalmakból - részint belső probléma-tisztázó igényből, részint konkrét külső megrendelésre is - született írásai. Ez a tizenöt esszé értelemszerűen nem törekszik sem filozófia-, sem irodalomtörténeti, sem filológiai teljességre. Ám az egyes írásokban megfogalmazott kérdések és válaszok mögött reményeim szerint kirajzolódik egy, minden megszorító jelző nélküli "teljesség igényéből fakadó kérdéseken" és válaszokon orientálódó költői-teoretikus világkép.